„Uram, ez az én valóságom. Gyere be ide!” – Tornya Erika nővérrel beszélgettünk a Jézus Szíve ünnepről

Hogyan illeszkedik a Jézus Szíve tisztelet az egyház történetébe? 

Sok középkori női misztikus szent – például Hackeborni Szent Mechtild vagy Helftai Szent Gertrúd – élt át mély lelki tapasztalatokat Krisztus szeretetével kapcsolatban.

De ez nem azt jelenti, hogy a szeretettel kapcsolatos, mély érzelmekkel kísért látomások „női műfajt” alkotnának. Például a karthauzi szerzetesek Szászországi Ludolf biztatására a Szent Szív iránti tiszteletben találták meg lelkiségük kifejeződésének módját, de Szent Bernát is a Krisztus Szívével való egyesülésre biztatott. 

Ezen előzmények után a Jézus Szíve tisztelet az 1670-es évektől kezdett el terjedni a franciaországi Paray-Le-Monialban élő vizitációs nővér, Alacoque Szent Margit látomásai nyomán. Jézus ott kinyilatkoztatta, mennyire mélyen szereti az embereket, de fájlalta a hálátlanságot, s a Szív tisztelőitől engesztelést, életük felajánlását, a hónap első péntekén gyónást és szentáldozást kért. A „hagyományos” Jézus Szíve ábrázolások Margit látomásai alapján készültek. Az ájtatossági forma terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a jezsuita La Colombière Szent Kolosnak. 

1915. január 1-én a Magyar Püspöki Kar felajánlotta az országot Jézus Szent Szívének. XI. Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor (Végtelen irgalmasságú Megváltónk) kezdetű enciklikájában összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól, illetve

XII. Pius pápa nagy enciklikát adott ki a Szent Szív tiszteletről Haurietis aquas (Merítsetek vizet) címmel. Ferenc pápa utolsó, 2024-ben kiadott enciklikája a Dilexit nos (Szeretett bennünket) szintén a Jézus Szíve tiszteletről szól. 

Mitől különleges ez a lelkiség?

A Jézus Szíve tisztelet nem elsősorban intellektuális vagy teológiai úton vezet Istenhez. Nem a dogmák megtanulásán keresztül jutunk el hozzá, sokkal inkább egy személyes, érzelmi kapcsolaton át. Lehetőség ez egyfajta –  az értelmet kikerülő – „spirituális bypassra”, 

Az érzelmek ugyanis nem hazudnak. Ésszel sokféle kapcsolatot ki tudunk alakítani, akár Istennel is – érdekből, kötelességből –, de az igazi, mély igazság a szívben lakik.

Tehát a szív az a hely, ahol az ember valóban találkozhat Istennel?

Pontosan. A 20. század egyik legjelentősebb teológusa, Karl Rahner Siehe dieses Herz (Nézzétek ezt a Szívet) című munkájában arról ír, hogy az emberiségnek vannak ős-szavai. Olyan szavak, amelyek az emberlét lényegét, az Istenhez fűződő elválaszthatatlan kapcsolatot fejezik ki.

A személyiség legbelső központjában alapvető dolgok megtörténésére van lehetőség; ilyen az intimitásra való képesség, a vágyakozás, a választás, a szeretet, a vétkezés és az önátadás, a megsebződés. Rahner értelmezésében Jézus Szíve szimbolizálja az Atya felé irányuló szeretetét és Isten szeretetét közvetíti az emberiség, mindannyiunk számára. Ez a szeretet nem romantikus vagy idealizáló. Ez a szeretet Jézus bátor önátadása Atyjának – a bűn homályával, az erőszakkal és a halállal szemben. 

Nem szükséges hozzá semmiféle háttértudás, elég, ha fáj a szívünk, vagy éppen lángol a szívünk és vágyunk kapcsolódni. Jézus nyitott szívvel vár bennünket. Ez a lelkiség lényege: Isten nem zárta be a szívét előttünk, hanem épp ellenkezőleg – szeretettel, együttérzéssel vár, és meg akar vigasztalni vagy épp értelmet akar adni az életünknek. 

Mit jelent az, hogy Jézus szíve „nyitott”?

A Jézus Szíve tisztelet gyökere már az Ószövetségben is felfedezhető, például Ozeás prófétánál, aki szerint mindig győzni fog az irgalom, de János evangéliumának beszámolója is erről szól: amikor Jézus a kereszten függött, egy katona lándzsával megnyitotta az oldalát, és abból vér és víz folyt.

Jézus szíve – mint szimbólum – ebben a sebben nyílik meg teljesen az emberiség felé. 

Az egyházatyák szerint a Jézus oldalából fakadó víz a keresztség és az Eucharisztia közvetlen jelképe, tehát az egyház Jézus oldalából született.

Mi volt az oka a Jézus Szíve tisztelet megugró népszerűségének a 19. század második felétől?

Ez egy olyan jámborsági formula, mely nincs csupán a klérus számára fenntartva. A rózsafűzér imádkozáshoz hasonlóan különösebb teológiai előképzettség nélkül lehet Jézus Szent Szívéhez kapcsolódni,

A nagy francia forradalom idején, amikor az egyház gyakorlatilag szét volt verve, be volt tiltva, nem volt struktúrája, a Jézus Szíve tisztelet „grassroot” módon tudott terjedni, búvópatakként fenntartva ezzel a katolicizmust. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a szereteten, az érzelmeken keresztül kapcsolja Jézushoz az imádkozót, ez erőteljes válasz volt a korábban elterjedt janzenista spirituális megközelítésre. 

A janzenizmus egy vallási irányzat, amely a 17. és 18. században alakult ki Franciaországban. A mozgalom nevét Cornelius Jansenius, egy flamand teológusról kapta, aki az irányzat fő ideológusa volt. A mozgalom hangsúlyozta az emberi bűnösséget és Isten kegyelmének fontosságát a megváltásban.

Az egyház hivatalosan elítélte a janzenizmust, mivel ellentétben állt a katolikus tanítással. A mozgalom azonban mégis sok követőt szerzett, és hatása évszázadokig érezhető volt. Ebben a környezetben talált magának utat az érzelmileg felszabadító Jézus Szíve tisztelet. 

A szekularizáció istenmentes közeget igyekszik létrehozni, de a vallásosságon belül is megjelenik a test nélküli spiritualitás, ami a teológiailag hibás gnosztikus irányzathoz tartozik. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa utolsó enciklikája, a Dilexit nos (Szeretett bennünket) foglalkozik ezzel a kérdéssel is. 

Jézus Szívét gyakran ábrázolják lángoló szívként. Mi az üzenete ennek?

Mondok egy példát. Szerzetesnővér vagyok, tehát hármas fogadalmat tettem: a szegénység, az engedelmesség és a tisztaság evangéliumi tanácsaira. Nézzük az utóbbit! A tisztaságot sokféleképpen lehet élni. Lehet úgy, hogy csírájában elfojtom az érzelmeimet, távol tartom magam minden bensőségestől – és így technikailag megfelelek a fogadalomnak.

Aki Krisztus tanítványa, annak lángol a szíve – mint az emmauszi tanítványoké. Ez a „lángoló szív” nem valami felszínes, romantikus dolog, hanem egy belső tűz: élő kapcsolat Istennel, amelyben érzelmek is vannak, bátran megélve. 

Ugyanakkor ez a lángolás nem öncélú, hanem arra hív, hogy kilépjünk magunkból, mások felé induljunk, szeressünk, vigasztaljunk, szolgáljunk. A lángoló szív azt jelenti, hogy Isten közel van, és én is közel merek menni másokhoz. Megtapasztalom, hogy Isten szeret, úgy, ahogy vagyok – és ez felszabadít. Kezdetben a saját sebeimmel dolgozom, megtanulom elfogadni magam, aztán egyszer csak elkezdek mások felé fordulni. Ez nem terv szerint történik, egyszerűen csak azt veszem észre például, hogy az emberek szeretnek mellém leülni.

És ha valaki nem érzi ezt a lángolást?

Az is teljesen rendben van.

A lelki élet nem állandó „flow”. Vannak száraz időszakok, vigasztalanságok – ezek is hozzátartoznak. Isten ilyenkor is velünk van. Sőt, sokszor a legmélyebb krízisekből nő ki az igazi kapcsolat. Ez nem egy kész állapot, hanem egy folyamat, ahol időnként elbukunk, de aztán fölállunk, megigazítjuk a „koronánkat”, és megyünk tovább. 

Hogyan lehet meghallani, hogy Isten mire hív minket a szívünkön keresztül?

A szív nem hazudik. Ha valami békét, örömet, egységet hoz és ingyenes szeretetre indít, az isteni hívás.

Néha újratervez, néha krízis jön – de ezek is részei az útnak. Egy jól karbantartott lelkiismeret, egy imádságos szív nem téved.

Ha valaki szeretne közeledni Jézus Szívéhez, de elsőre megfoghatatlannak érzi ezt az egészet – hogyan kezdjen hozzá?

Azt mondanám, menjen el egy nyolcnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlatra. Ne csak egy hétvégére, ne egy „spirituális wellnessre” – hanem tényleg egy csöndes, mély, kísért lelkigyakorlatra. Bízza magát egy jó kísérőre, és merjen aszalódni a csöndben nyolc napig. Ott nagy eséllyel megtörténik, hogy kitárul a szív igazsága. 

Egyfolytában rohanunk – tele a fejünk, zajban élünk, a figyelmünk szétforgácsolódik. A csöndben viszont megnyílik a lélek, mint egy palack, amelyből, ha kinyitjuk, jönnek föl a buborékok – fájdalmak, elfojtások, emlékek. Amit eddig elnyomtunk, az a csendben utat keres magának. És ez teljesen normális. Sőt, ha valaki a negyedik napon még mindig csak szép gondolatokat oszt meg, akkor gyanús, hogy valamit még nem mert elengedni.

Sokan feladják ezen a ponton. Mit lehet kezdeni ezekkel a feljövő, akár nehéz, fájó dolgokkal?

Benne kell maradni; nem elszaladni vagy elviccelni, hanem azt mondani: „Uram, ez az én valóságom. Gyere be ide!” Nagy bátorság kell ehhez, mert ezek lehetnek akár egészen mély sebek: elhagyás, bántás, csalódás. De ezekkel bátran oda lehet állni Jézus elé, és

Ha valakinek segít, nyugodtan szemléljen Jézus Szíve-ikonokat – nem azért, hogy azt imádjuk, hanem mert „olyanná válsz, amit nézel”. A kép csak egy fókuszpont lehet. A valódi kapcsolat úgyis a személyes találkozásban születik meg.

***

(Nyitókép: R.J. / Mandiner)